Rahan innen-onnan          3.(chile)
2016. január 03. írta: BandesD

Rahan innen-onnan 3.(chile)

Utazva kicsit nagyobbat, egy említésre méltó magazinnal futhatunk össze. Míg interneten árulják a régi példányokat pár ezer pesos áron, addig a digitális változata is megtalálható a chilei digitális könyvtár állományában a rajongók scannelései alapján.

A magazin nem más, mint a fiatal közönséget megcélzó Mampato.

revista11.jpg

Eduardo Armstrong Aldunate karikaturista irányításával 1968-ban indult. 

 

A spanyol nyelvű magazin 1971-ig kétheti, majd ezt követően az 1978-as utolsó szám megjelenéséig heti rendszerességgel vehette kézbe az érdeklődő ifjúság.

A lap témáját tekintve elég sok irányban próbált a gyermekek kedvére tenni. A csillagászat, növény és állatvilági ismeretek, életrajzok, művészettörténet, rejtvények és más egyéb ismeretanyagokkal nagyon jól megfért a képregény is.

Állandó történetként a címadó képregény mellett a Spirou és Pilote magazinból ismerős hősök történeteivel találkozhattak a képregény rajongói.

revista08.jpg

 

revista123.jpg

1973-ban a lap irányítása az egykori chilei elnök Salvador Allende másodunokahúga, Isabel Allende Llona chilei író és újságíró vezetésével folytatódott.

Ez az időszak az, amikor a lapban megjelent képregényhősök nevei már ismerősként csengenek számunkra. Oso Blanco, Dr. Jourdan, Ted Cassals, Simón el vengador...

Ó bocsánat, elsőre számomra is csak egy érdekes magazin volt a Mampato. De mélyebben tanulmányozva már teljesen másként festett, ha Oso Blancoban ( Fehér Medve ) LoupNoirra ismerhetünk, Dr. Jourdanban Dr. Justice köszön vissza ránk, Simón pedig nem más mint Tulipános Fanfan. Hát igen ettől az évtől a magazin a francia Pif magazin közkedvelt figuráinak történeteit mutatta be.

revista251.jpg

 

revista209.jpg

 

revista202.jpg

És ha már Pif, akkor közöttük a helye Thornak is aki nem más mint Rahan, aki itt valóban a vöröses hajával tűzhajú lett...

 

revista242.jpg

 40.jpg

 

revista184.jpg

 

34.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://bandes-dessinee.blog.hu/api/trackback/id/tr128233922

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása